Nincs engedélyezve a javascript.
Az "A" lány

Az "A" lány

Szerző:

"Az "A" lány. A lány, aki megszökött. Ha valaki meg tudja csinálni, akkor az te vagy."
Lex Gracie, az "A" lány. A nyomozók nevezték el így, miután megszökött a Borzalmak Házából, ahol a saját szülei tartották fogva és kínozták embertelen módon a testvéreivel együtt. Az „A” lánynak köszönhetően végül a gyerekek kiszabadultak és nevelőszülőkhöz kerültek, és mindenki abban bízott, hogy végleg maguk mögött hagyhatják a múltjukat.
Ám miután az anyjuk meghal a börtönben, Lexnek kapcsolatba kell lépnie a testvéreivel, hogy eldöntsék, mi lesz az örökül hagyott és szörnyű emlékekkel terhes ház sorsa. Miközben a sikeres ügyvédként dolgozó Lex felkeresi a többieket, rádöbben, hogy az eltelt évek ellenére még mindig óriási hatalma van a közös családi mitológia bűverejének, és szembesülnie kell azzal is, ki maradt örökre rabságban, és ki az, akinek valóban sikerült megszabadulnia.
Megrázó történet túlélésről, szövetségekről és árulásokról, valamint a testvérek titkairól, amelyeket önmaguk és egymás elől is rejtegetnek.

Abigail Dean Cambridge-ben diplomázott angol szakon, kiváló eredménnyel. Volt könyveladó a Waterstonesnál, s öt évig ügyvédként dolgozott Londonban. 2018 nyarán elvonult megírni Az "A" lányt, amelynek jogai harminchárom országban keltek el, és amelynek filmváltozatát a Csernobil sorozat rendezője, Johan Renck készíti. Abigail Dean jelenleg a Google-nál jogász, és a második regényén dolgozik.

(Nincs értékelés)
3 999 Ft
Puhafedeles
Szállítás:
1-7 munkanap
Készleten
Tetszik